Vérmagyarország

- Iskarióti!

A király hátradől vörös lepellel borított trónján. Szemét a kétembernyi magas, duplaszárnyú, csontberakásokkal díszített ajtóra szegezi. A díszítésekről nehéz megállapítani, tulajdonképpen miféle jeleneteket is ábrázolnak. Egymásba folyó alakok, fent és lent, épületek, növények, állatok, emberek és nem-emberek, minden egy örvényben feloldva, aminek képtelenség megállapítani a középpontját. Egy zseni alkotása, vagy még inkább olyasvalakié, aki eltépte azt a közmondásos hajszálat, és kapálódzva zuhant át a másik oldalra.

- Ne várakoztass, öreg barátom. Nem szívesen válnék meg tőled.

Kopogó léptek zaja hallatszik át az ajtó túloldaláról. Odakint kövezett lehet a folyosó; idebent csak döngölt földet jelent a padló. Az ajtó egyik szárnya nyikorogva résnyire nyílik, és egy jólfésült, öltönyös alak csusszan be rajta. Néhány lépést közeledik a trónon ülőhöz, majd megáll, és némán várakozik.

Egy ötvenes évei derekán járó férfinak tűnik, makulátlan, fehér öltönyben és hozzá illő nadrágban; haja ősz, hátrafésülve hordja, szeme szénfekete, tompa. Legalábbis az egyik szeme – a másikat rongyos kötés takarja. Mereven néz fel a magas talapzaton ülő, fölé tornyosuló alakra.

- Tudod miért hívattalak, nem, Iskarióti?

A férfi szája széle megrándul a név hallatán, de erős, tiszta hangjában nincs remegés, amikor válaszol.

- Tudom.

-Hát halljuk. – dől előrébb a király.

- Majdnem úgy történt, ahogy tervezte,… uram. Az ellenállás utolsó nagyobb csoportja kiiktatva. Egy-egy magányos, elszigetelt ember maradt csak, akik még elkeseredésükben képesek önálló akciókat végrehajtani. Ezek azonban minden bizonnyal reménytelen vállalkozások, és nem jelentenek veszélyt.

- „Majdnem”?

A férfi kivár, majd folytatja.

- Egy sámán és a tanítványa ismeretlen helyre távozott.

- Csalódást okozol, Iskarióti.

- Előre nem látott beavatkozás történt.

- Ki volt az?

- Előre nem látott, ismeretlen eredetű beavatkozás történt.

- Részleteket, Iskarióti.

- A tanítvány révülésbe fogott, hogy feloldjon egy szigillumot. A jelenléte ekkor ismeretlen helyre távozott. Míg a szellemférgek végeztek a csapat többi tagjával, megpróbáltam lekövetni a fiú fonalát, de túl gyorsan történt minden.

Az Iskariótinak nevezett férfi elhallgat. Két üres tekintet fonódik egymásba.

- Ne játssz velem, öreg. Tovább. A sámán?

- Ismeretlen helyen tartózkodik.

A király felhorkan, majd ökölbe szorítja a kezét. A szemkötős férfi orrán, száján, szeméből és füléből vér kezd szivárogni; a vércseppek vörössel pettyezik fehér öltönyét.

- Feldühítesz, Iskarióti.

- Igen… uram.

- Beszélsz, vagy meghalsz?

Az Iskarióti nem válaszol. A király felemeli az öklét, és olyan mozdulatokat tesz, mintha morzsolgatna valamit a tenyerében. A teremben visszhangot ver a bordák, a csontok ropogása, de a vérző férfi nem kiált fel, csak bólint, mikor már nem bírja tovább. A király kivillantja fogait, majd szétnyitja ujjait, és tenyerét visszaejti a trón karfájára.

A másik térdre esik, de nem marad sokáig ebben a helyzetben. Még levegőt sem vett, máris igyekszik újra lábra állni. Imbolyogva próbálja megőrizni egyensúlyát. Megremeg, fúj, majd folytatja.

- Nem tudom mi történt. A sámán körül… védővarázslat jelent meg. A szellemférgek nem fértek hozzá.

- Milyen varázslat?

- Nem sámáni. Nem hermetikus.

- Nocsak.

Valahol viaszcsepp folyik le egy gyertya oldalán, esik, majd földet érve pillanatokon belül megszilárdul.

- Jön a konkurencia,… uram?

Alig fejezi be a mondatot, a férfi rongybabaként csapódik a kétszárnyú ajtónak, émelyítő reccsenést hallatva. Mikor újra felkel, ezúttal még nehézkesebben, mint az előbb, bal karja természetellenes szögben lóg a helyén. Jobbjával lesöpör néhány porszemet véres, itt-ott már felhasadt öltönyéről, aztán, amennyire képes rá, kihúzza magát.

- Én teszem fel a kérdéseket, Iskarióti. Mehetsz. - morran rá a király.

A férfi biccent, és ahogy jött, résnyire nyitva az ajtót, kihátrál a teremből.