Álmos megropogtatja az ujjait, majd a ponyva felé nyúl. A keze megáll a levegőben, elbizonytalanodik – aztán gyors mozdulattal, ahogy a füleit hegyező szarvas iramodik meg hirtelen, félrerántja a leplet.
Pár percig megint csend, amíg a fiú a raktérbe mereszti tekintetét. A csuklyások sorából valaki tüsszent, itt-ott egy-egy „egészségedre” válaszol rá. Schmidt úrból is öli már ki az orrába fészkelődött páratűpárna az emberkedést…
- Tetragramma a róka jegyében, főnök – szólal meg végre Álmos, és bármit is lát odabent, nem veszi le róla a szemét – Majdnem tri-, elég komolyan össze van szőve… Révülök és feloldom, jó?
- Jól van, csak csináljad. – érkezik a felelet, pattogósan, türelmetlenül.
Schmidt a hang irányába sandít. Most, hogy egy kicsit jobban megnézi, látja, hogy amannak fehér toll is van a nyakában.
- Ti valami bölcsészek vagytok? – vonja össze a szemöldökét, hogy Rózsa Sándor is megirigyelné.
- Hogy mi?
- Tudok ám egy kicsit én is latinul…
- Ahhha.
Álmos kutakodni kezd bő szárú nadrágjában, és egy erszényt, abból pedig egy régi kazettás walkmant vesz elő. Hátracsapja a csuklyát (amire többen az IFA hátulja közelében álldogáló konzervatívok közül felszisszennek), majd felteszi a fejhallgatót. Katt. A fiú, akiről most már elmondhatjuk, hogy szőke hajú, és arcra körülbelül mint a Pál utcai fiúk Nemecsek felé súlyozott átlaga, lehunyja szemét. A fejhallgatóból dob hangját hallaná kiszűrődni, ha valakit érdekelne, és egészen közel sétálna.
- Mi vagyunk a Rikoltó Sólyomfik Népe… - kezd bele a főnöknek nevezett fehértollas, de Schmidt úr közbevág:
- Ti mind?
- Hát… egyelőre. De nem ez a lényeg, szóval… Mi vagyunk a felszabadítók.
- Mint az oroszok?
- Nem… nem mint az oroszok. – sóhajt fel a főnök, és lélegzete szabad, ámde gyorsan oszló pamacsként száll el a nap felé.
Utolsó kommentek